news

interjú az 'Above Suspicion' írójával

interjú az 'Above Suspicion' írójával

emilia-clarke.net

Joe Sharkey kb. 25 éve írta az Above Suspicion című krimitörténetet. Alig egy év múlva pedig láthatja ahogy életre kel!

"Ez egy tragikus, szomorú történet" - mondja Sharkey - "Most miért akarna bárki is filmet készíteni ebből, hagyd a könyvet! Úgy értem, ez volt az első benyomásom. De ez  a történet annyira szomorú, és emberi, és annyira, de annyira bonyolult, hogy újra felkeltette az érdeklődésem.

Sharkey jelenleg egy kisegítő oktató a Arizona Újságíró Egyetemen. Ő írta a könyvet, miután egy évig komoly kutatást végzett az eset után, és kikérdezte az ott élőket is az incidensről.

A könyv egy igaz történet alapján készült, mely egy FBI ügynökről szól, Mark Putnamról (Jack Huston alakítja) aki egy kisebb Kentuckybeli városkába költözik miután elvégezte az akadémiát.

Afférba bonyolódik egy informátorral, Susan Smith-szel. (Emilia Clarke alakítja) A kapcsolatuk halálos irányt vet, mikor Putnam megfojtja Smith-t egy veszekedés során, és lelöki testét a hegyekből. Putnamot 16 év börtönre ítélik, ezzel ő lesz az első FBI ügynök aki gyilkosságért ül.

"Amikor azt mondták, végre film készül a történetből, eléggé szkeptikus voltam..." - mondta Sharkey.

Sharkey a múlt hónapokat a forgatáson töltötte Kentuckyban, hogy konzultálhasson a rendezőkkel. Azt mondta, a film rendezője Phillip Noyce egy rendezői székkel várta, és hagyta hogy minden jelenetet ő is végignézzen. A forgatókönyvet is segített megszerkeszteni, hogy továbbra is az igaz-történet szálon maradhassanak mintsem egy akció-drámába szökkenjen át az egész.

Szerinte a film megtette mindazt, amit ő nem tudott - visszahozta Susan Smith-szet.

"25 év telt el azóta, de sokat gondolok arra a lányra. A lányra, akit sosem ismerhettem, de valahogy mégis megfogott" - mondta. - "Egyszerűen érdekelt, milyen szomorú és tragikus személyiség volt ő, úgy igazából... Kedvelted volna, ha érted mire gondolok!"

Azt mondta közeli barátságokra tett szert a forgatáson, és lenyűgözte milyen jól keltették életre a karaktereket a színészek. Szerinte Emilia Clarke tökéletesen hozta Susan Smith szerepét.

"Ez egy igazi kaland volt, azt gondoltam 'hűha, erre nem számítottam!," - mondta Sherkey. - "Örülök, hogy elmentem megnézni."

Azt mondta, a film készen áll a debütálásra, amire 2017-ben kerül sor!

2016.08.02. 09:45, Netti Vissza a bloghoz
 
nyelv
 
információs pult

Az oldal Magyarország első Emiliaval foglalkozó weblapja! A szerkesztő nem áll kapcsolatban Emilia Clarke színésznővel, rokonaival vagy ismerősével, valamint menedzsmentjével. Az oldal egy teljesen non-profit rajongói lap. Minden elérhető tartalom saját gyűjtés, kutakodás, feltöltés, fordítás, így kérlek ezt tartsd tiszteletben, és esetleg csak magáncéllal használd előzetes egyeztetés után! 

Admin: Netti
Létrehozva: 2016.05.24.
Téma: Emilia Clarke
Host: Gportal.Hu
Kreditekx x x x x x x x
Külső: 004 - Winter schema
Email: @@@
Ajánlott böngésző: Vivaldi/Opera
Ajánlott felbontás: 1360x768

 


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG