news

Galéria & előkerült fotósorozatok

Köszöntök minden kedves látogatót 2017-ben, itt, az EmiliaClarke.Gportal.Hu-n!
Maradjatok továbbra is velünk, figyeljük együtt Emilia felfelé törekvő karrierjét :)

Idén kezdésnek felfrissítettem kicsit a galéria kinézetét egy kellemes pasztell rózsaszínes árnyalatú témával, remélem elnyeri majd a tetszéseteket :) a témaalap egyébként Efruse műve(glamour-factory.gp) és fejléc pedig sajátom.

A továbbiakban pedig rátérnék pár régi képre, melyek nemrégiben kerültek elő.
Először is, valamennyien biztos láttátok már a 2016-os Glamour fotósorozatot, mely megtalálható volt az oldal saját galériájában is. Google képek-en ha Emiliára kerestek, szinte biztos, hogy legalább 1-2 kép ebből a sorozatból származik, hamar közkedvelt is lett, hiszen remek minőségű, jól sikerült divatfotókról van szó, egyébként a magyar Glamour augusztusi számában szintén láthatóak voltak egy 2 oldalas interjú mellett. ( >> az interjú ezen a linken elérhető << )
Nos, ebből a fotósorozatból került elő egy eddig még soha nem látott, szintén jó minősségű, nagyon dögös kép Emiliáról. Őszintén remélem egyébként, hogy idővel esetleg még előkerül más szögből, deszintén ebben az öltözetben kép, szerintem nagy ott van, és jól is áll Emiliának ez a finoman szexis szett. Nem mellesleg a háttér is igen jól választott!

2016_glamourus_007.jpg  2016_glamourus_007.jpg 

A következő egy fotósorozat, amely 2016. május 27.-én készült, a Me Before You Londoni bemutatóján, mely szintén nemrégiben került csak fel az internetre. Valószínüleg egy beszélgetés, vagy interjú közben készülhetett. Egyébként jó minősségű, nagy felbontású, 7db képről van szó.

1-285.jpg 4-199.jpg 5-178.jpg 7-151.jpg

2017.01.15. 16:12, Netti Vissza a bloghoz
 
nyelv
 
információs pult

Az oldal Magyarország első Emiliaval foglalkozó weblapja! A szerkesztő nem áll kapcsolatban Emilia Clarke színésznővel, rokonaival vagy ismerősével, valamint menedzsmentjével. Az oldal egy teljesen non-profit rajongói lap. Minden elérhető tartalom saját gyűjtés, kutakodás, feltöltés, fordítás, így kérlek ezt tartsd tiszteletben, és esetleg csak magáncéllal használd előzetes egyeztetés után! 

Admin: Netti
Létrehozva: 2016.05.24.
Téma: Emilia Clarke
Host: Gportal.Hu
Kreditekx x x x x x x x
Külső: 004 - Winter schema
Email: @@@
Ajánlott böngésző: Vivaldi/Opera
Ajánlott felbontás: 1360x768

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.